2011. június 16., csütörtök

A test és lélek változása szülés után / The body and mind after birth


Furcsa érzés szülés után szembesülni saját magaddal (testeddel, érzéseiddel).
9 hónapig hordozni egy csöppséget odabent, majd életet adni neki, meglátni, érezni testközelből.
Nekem a mai napig hiányzik az érzés, hogy Zali bennem van, biztonságban (bár a legutóbbi uh-n haloványan látszott a köldökzsinór a nyaka körül, de a doki nem rémisztgetett... Hát tényleg ott volt, de szerencsésen megúsztuk.)
Hiányzik a pocakom. No jó, nem a méretes has, súllyal, nehézségeivel, de az érzés...
Nehéz megmagyarázni, de aki átélte már a szülést és az utána és velejárókat az szerintem tudja miről beszélek.
Most már idekint van a kis pocilakó és itt kell gondoskodni róla, ami jóval nehezebb mint gondoltam volna. A sok aggódás, hogy jól van-e, az állandó fülelés, figyelés.
A kismamaújságokban ha látok egy terhes nőt nagy pocival, valami torokszorító érzésem lesz úrrá rajtam, hogy már nincs...
De majd a következő babánál... :)
Ekkor elgondolkodom. Szerettem terhes lenni??? Hisz hiányzik.

No és az érzelmek. Viharos. Főleg az első egy hétben. Amíg a kórházban voltam és jobb híján olvasgattam a kismamás-szülős-nevelős történeteket, hát alig győztem a könnyeimet felszárítani. Akkora érzelem-tenger öntött el, hogy azt hittem soha nem szabadulok tőle. A hetek múltával csendesedett, már nem háborog.
Persze ha Zalira nézek, ellágyulok. De ez normális :).

A test is hatalmas változáson megy keresztül. Eleinte azt nehéz megszokni, hogy hétről hétre nagyobb leszel. (főleg egy vékony / normál testalkatú nőnek)
Amikor elkezdett nőni a pocim, cicim, stb. nem igazán tetszett. Nehéz volt megbékélni vele, de a 8. hónapra sikerült :)
A szülés után viszont azzal volt nehéz megbékélni, hogy már nincs nagy poci, csak egy kis sárgadinnye méretű, puha párna.
Az első héten nem is néztem magamra, nem mertem, minden furcsa volt. Fent is, lent is. (Még jó, hogy nem volt a kórházban nagy tükör, csak a fejemet láttam - elég is volt :))
Hazajövet kezdtem megbarátkozni magammal.
Mostanra sikerült igazán.
A hasam lassan lapul, bár rá kell majd tornázni :). A melleim, hát... Ezekkel még meg kell barátkozni.
A súlyom szépen alakul. 74kg-mal mentem szülni, 66kg-mal jöttem haza és most 62kg. Szép! (Nem fogyózom, hisz kell a tejcsi!)

Kevésbé publikus, de átélt dolgok is előjönnek. A természetes úton szülőknél pláne. Aranyér, gátfeszülés, medencetáji / farokcsont környéki iszonyatos fájdalom - lehajolni nem tudsz, sőt mozogni, ülni sem nagyon, mell kővé dermedése...
Szóval van miről mesélni.
Ami a farokcsonti fájdalom enyhítésében és majd megszüntetésében hatalmasat segített a Richtofit sportkrém! Tuti!
Aranyérnél Reparon krém! (Nekem használt!)
Mellfeszülésnél, keményedés esetén a legjobb egy jó kis kézi masszázs, egy szoptatási tanácsadó kézi fejése :))) és persze egy Aventes kézi mellszívó (azt hittem nem lesz rá szükségem, de egy kincs!).
Gáttáji fájdalomnál, duzzadásnál pedig jégakku :).

Tehát, összefoglalva. Az egész terhesség és szülés időszaka barátkozás testtel és lélekkel. Babával és magaddal. Szép és félelmetes időszak. Főleg az első babát váróknál. Bár, mindenki máshogy éli meg. Én a leírtak szerint. :)
És a regenerálódás tényleges időszaka a gyermekágyi 6 hét. Ténylegesen. Szükség van rá mind testileg, mind lelkileg.

Ja, és persze az egész folyamat egy csodálatos, kihagyhatatlan érzés. Megismerni önmagad, tested, lelked. És a párod... :)))

4 megjegyzés:

Adrienn írta...

Ezt olyan szépen foglaltad össze, hogy megkönnyeztem! Eszembe jutott, hogy a mai napig nem felejtem, hogy imádtam terhesnek lenni. Jócskán volt rajtam súlyfelesleg, szélem-hosszam egyben volt (mind ez 20 évesen!).És mégis!!! Később, amikor már nem kívánt módon lettem terhes, a gondolat is, azonnal visszahozta az érzést, és hogy meg kellett válnom a magzattól...azt nem is ecsetelem!
Utána, arra nem emlékszem, hogy hiányzott volna az állapot, annyira csak a gyerek körüli szorongásokat próbáltam helyrebillenteni. Viszont a fájdalmak, amiket írsz, azok már valóban csak halvány kísérői a szülés utáni hetek emlékeinek!
Azt, hogy érzékenyebb az ember szülés után, soktól hallottam, de valahogy nálam ez nem jelentkezett.
De nagyon természetes!
Még egyszer köszönöm, hogy megosztottad az érzéseidet, amiket ilyen szépen csokorba szedtél!!!!

Cicurka írta...

Örülök, hogy megérintettelek. Valahogy idekívánkozott, hogy leírjam. Könnyebb...
És sajnálom a történteket. De a sok gyermek feledteti a rosszat! :)
puszi

Strugamano írta...

Terhesnek lenni jóóó! Persze, hogy megszeretjük és megszokjuk a hasunkat! A kis(nagy)fiam születése után -minden öröm és boldogság ellenére- nekem is volt egy jó adag veszteségérzésem. Hetekig nem is bírtam megnézni a hasam. Kiváncsi vagyok, hogy most (12 év után) hogyan élem meg mindezt. Meg minden mást :)

Cicurka írta...

Akkor nem vagyok egyedül az érzéssel... :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...