2011. június 9., csütörtök

Szülésem története avagy Zali születése

Hát itthon vagyunk, végre!!! :)))
Nem is tudom hol kezdjem, de talán érdemes az elején :).

2011. május 29. (vasárnap)
A hétvégén megtettük a szokásos körutunkat a család felé. Hazafele gondoltam érdemes beszerezni még egy ruhacsomit a kis Zalinak, amiben majd hazahozzuk. Így jutottunk el a Tesco-ba és vettük meg az 56-os akciós kis csomagot (body, rugi, előke, sapi és kis kesztyű). Édes! Macis, csíkos.
Kerestem még szennyestartót is, de hatalmasak voltak a pici ruhácskáknak, így elhalasztottuk (hisz még van időnk vásárolni).
Nos, hazaértünk, minden (majdnem minden) megvásárolva.
A kis ruhácskák a szekrényben sorakoznak mosva, vasalva. A szobácska készen.
Majd hétfőn (gondoltam én) elkezdem összekészíteni a kórházi pakkot is.

2011. május 30. (hétfő)
hajnali 3:00
Arra ébredtem, hogy már nem bírom tovább és mennem kell a mosdóba. De mivel olyan álmos voltam, azt hittem ezt is csak álmodom, így feküdtem tovább.
Ezt követően éreztem, hogy valami kilökődött odalent. Megijedtem, kipattantam az ágyból és irány a mosdó. Szegény Csabi azonnal ébredt, kérdezte is mi a baj. Hát..., nem tudom - válaszoltam.
A mosdóban már láttam, hogy rózsaszín a WC papír. Húha, gondoltam megjött a menzeszem. Már csak ez hiányzott.
Gyors telefon a nőgyógyásznak (hát nem irigylem...), aki megnyugtatott, hogy nincs semmi gond, így 35. hét tájékán előfordul. De ha gondolom menjünk be a sürgősségire megnyugtatásképpen.
Persze, hogy mentünk. Csabi nem is hagyott volna visszaaludni :).
Felkaptam egy szabadidőalsót, felsőt, pólót és cipőt (később de bántam, hogy nem papucsban mentem).
Nos mire Csabi kiállt az autóval már folytam a nappaliban mint a csapból a víz.
Beültem az autóba és irány a kórház.
Beérve még mindig folytam, és folytam és folytam... (Itt meg kell jegyeznem, hogy amit a filmekben lát az ember egy nagy kamu. Nem egyszerre folyik el a magzatvíz (most már tudom, hogy az volt :)), hanem folyik mint a Duna :)).
Beértünk a rendelőbe, a nővérkék épp félálomban voltak, hívták az épp akkor ébredő csíkszemű ügyeletes orvost. Aki megvizsgált és mondta, hogy itt ma szülés lesz, még délelőtt megszületik a baba...
Jujjjjj, épp valamelyik nap mondtam is Csabinak, hogy még nem igazán vagyok felkészülve a szülésre. Kell még az a pár hét... (De hát erre nem is lehet felkészülni...).
Szóval megkaptam a kis hálóingemet, egy bazi nagy Tenát (:)), hát ez az amit nem szabad otthon hagyni no és a papucsot), egy kis beöntést :).
Felvették az adatokat és irány a szülőszoba.
Csabit is beöltöztették (bár elméletileg, aki nem járt előtte a papa-mama szülésfelkészítőre és nem fizette be a csekket, az nem lehet ott a szülésnél. Erre hétfőn, vagyis ezen a szent napon akartam feliratkozni. :)).
Beértünk egy szobába, ahol volt egy ágy, egy méhösszehúzódás figyelő ketyere, kengyel az ágy háta mögött, egy bőr irodai forgó fotel és egy asztal.
Felfeküdtem az ágyra, bekötötték a fájásgyorsító infúzót (mert ugyebár kérdezgették a dokik, nővérek nekem nem fájt semmim, még büszke is voltam, hogy fájdalom nuku...).
Hát, mondanom sem kell 5 órára már megjelentek a fájások. A műszer 8-as fájáserősségről 120-ra ugrott időnként. Meg is dícsértek a nővérkék, hogy nem lesz itt semmi gond, ha így bírom a fájdalmat. Hát igen, akkor még bírtam, hisz nem tartott az sokáig.
Közben hoztak egy labdát, ráültem, hintáztattam magam és a babát. Nem is tudom, nem volt olyan tuti mint amilyennek mondják, nem tudtam a labdára koncentrálni, így olyan 8 körül visszafeküdtem az ágyra.
Megérkezett a nőgyógyász és hatalmas mosollyal az arcán meg is jegyezte, hogy nem szóltam neki a telefonban, hogy elfolyt a magzatvíz. (Persze, hogy nem szóltam, mert még akkor mikor beszéltünk még nem folyt semmi és nem is fájt semmi...).
A fájásgyorsító egyre jobban hatott.
9-re már inkább hazamentem volna...
Innentől kezdve nem sok mindenre emlékszem, legalábbis időben.
Ugyanis hoztak gázt, hogy majd ellazulok és nem fogom annyira érezni a fájdalmat.
Nem is kell mondanom, hogy beleszippantottam és hánytam. Nem jött be!
Már nem is tudtam arra koncentrálni, hogy szippantsak.
Ordítottam mint a sakál (belül hallottam magam és nem akartam hinni a fülemnek, hogy ez én vagyok). Még az ajtót is bezárták. Nos, aki aznap ügyeletben volt, avagy szült megemlegetik még a napot... :)
A nőgyógyász látta, hogy már nem bírom tovább, így hozott vmi csodagélt és felkente (mondanom sem kell, hogy ekkorra már minden fájt). Ez elméletileg segít tágulni.
Szerintem segített és örök hála hogy vége!
Én úgy éreztem, hogy órákat ordítottam. Csabi megnyugtatott utólag, hogy csak 30 percet. Mindenesetre ott akkor nem szerettem volna még egyet szülni.
Jöttek a tolófájások, ekkor már nem ordítottam, éreztem, hogy már nincs sok hátra (amiben a szülésznő és Csabi is folyamatosan erősített). Jött a fájás, nagy belégzés (mint merülésnél) és nyomás teljes erőből. 3x egymás után. (Ezt jó tudni, nagy segítség és könnyebb ... :)).
A kis kobak beékelődött, no éreztem is, és örültem (már amennyire tudtam...), hogy egy nyomás és kint is lesz a csöppem.
No ilyenkor már nem szabad volt nyomni. Vártuk a következő fájást. Jött. Nyissz! Nyomás és hallottam a kis nyöszörgő hangokat a távolban.
Megtörtént a gátmetszés (persze nem éreztem, hisz ennél sokkal nagyobb volt a fájdalmam).
Hallottam oldalról Csabi hangját, hogy vége, megvan, megszületett :))). Még mindig bennem él a hangja, ahogyan mondja. Ellágyulok, elérzékenyülök és jobban szeretem mint valaha!!! :*)
No és persze még itt nem ért véget a szenvedés, jött a varrás. Persze a nőgyógyász szerint nem fájt, de ha belegondolsz, egy nagy fájdalmas szenvedés után mindenki egy hatalmas nyugalomra vágyik. És ez még nem jött el. Nekem fájt. Bár lehet csak pszichikailag... Nem tudom.
Csabi elment a picivel és a nővérekkel. Én meg kaptam egy kis infúziót.
Sok vért vesztettem szülés közben, így még vért is kellett rendelni. A korábbi vashiányom itt meg mutatkozott. (aki szülni készül és már most vashiányos, ajánlom tankoljon fel előtte, mert utána csak rosszabb lesz)
Sok szúrkálódás következett. Levették a vért az egyeztetéshez.
14.00-ig itt kellett feküdnöm, hogy regenerálódjak. Persze ez eltartott éjfélig, mivel a nagy vérveszteség kiütött. 21.00-re meg is érkezett a rendelt vér (2-ből csak egyet kaptunk, a nagy hiány miatt).
Éjfélkor már annyival jobban lettem, hogy nem szédültem, így áttoltak egy tolószékkel a szobámba. (Alapítványit igényeltünk, amit nem bántam meg!).
Lefeküdtem az ágyra, a nővérke jött és felajánlotta segítségét a későbbiekre.
Lázmérés és alvás.

2011.05.31. (kedd)
Hajnali fél ötkor jött az első vizit. Lázmérés, vérvétel.
5.15-kor hozták Zalit. Édes csöppem elveszett a kis kocsiban (ugyanis a szobába egy műanyag üveggel körülkerített kis fém kocsit toltak minden nap, ebbe hozták Mazsolát).
Tényleg egy mazsola, picike, eleinte kissé ráncos és sötét bőrű (mint apáé :)).
Jött a szopi ideje. Tejcsi volt bőven.
Meg is lettünk dícsérve, hogy koraszülött létére (végül nem került inkubátorba, mert a súlya rendben volt) milyen erősen szopik. (hát igen, éreztem :))

2011.06.01-03. (szerda-péntek)
A további napok hasonlóan teltek. Én kiterítve feküdtem mint egy maci, hajnali órákban lecsapolták a véremet a további vizsgálatokhoz, romlott a vérképem, rendeltek még 2 egység vért (most meg is kaptam - kapcsolatok :)). Zali besárgult mint egy répa. Ment a kék fénybe. Hétvégére pedig infúziót is kapott a kis fejecskéjébe (szegénykém, rossz volt így látni, de ezzel kiütötte a sárgaságot).
Megérkezett csütörtök estére a vér, infúzióban megkaptam. Minden rendben lett.
Pénteken jött a varratszedés.
Hát, a varrattal, aranyérrel (mert persze ez is kijött :() együtt közlekedni baromi fájdalmas volt. Esténként Csabi fürdetett, én kiterülve nyomtam a falat a fürdőben.
A varratszedés már korántsem volt olyan fájdalmas mint egy szülés, inkább kellemetlen.

Túléltem (mindent) !!!

2011.06.04-05. (szombat - vasárnap)
Hétvégére még újbóli sárgaságot kapott a kis csöppem. De leküzdötte.
Az ügyeletes csecsemős nővérke megmutatta hogyan tudom Zalit bepelusozni. Hozta a szükséges kencéket is, melyeket a későbbiekben a szobában hagyta. Megmutatta, hogyan tudom kezelni a kis köldökcsonkját száradásig (fülpálcikát hidrogén peroxidba mártva kipezsegtetni a köldököt, alaposan, majd alkoholba mártott fülpálciával kitörölni, sok hintőpor, gézlap és jöhet a pelus).
Eleinte félelmetesnek hatott a művelet, az egyik nővérke kivéreztette (no ettől majd elájultam, szegény Zalit nem sokat hallottam sírni addig, de akkor ...). Később már ügyesebben csináltam (hát, mindenhez idő kell).

2011.06.06. (hétfő)
Reggel vizit, lázmérés. Nálam minden ok. Zali sem sárga már.
Így kiírtak bennünket távozásra. Végre!!!!!!!!!!
Megvártuk a zárójelentéseket, közben megbeszéltem a gyermekorvossal, hogy felvágjuk a kis nyelvét, mert egy kis ín letapasztja (öröklődő :)). Inkább most essünk túl rajta, és így kevésbé fájdalmas, mint később, amikor már esetleg betűket nem fog tudni kimondani és még fáj is a metszés.
Lementünk a szájsebészetre, és pillanatok alatt megtörtént a metszés. Zali fel sem ébredt, meg sem nyikkant. Kis nyugis volt. :)

13.00-ra már összepakolva, felpakolva, újabb kis csomaggal gazdagodva (babacsomag a kórháztól) elindultunk új, közös, hármas életünk felé. :)

Mondanivalóm rengeteg van, kavarognak a fejemben a gondolatok, talán egyenlőre ennyi ami így hirtelen eszembe jutott. Esetleg pótolom, ha vmi fontos kimaradt. :))))

6 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Nagy örömmel és érdeklődve olvasgatom a beszámolóidat (még bőven előtte állok a szülésnek:))

Örülök, hogy ennyi energiád van, amiből a terjedelmes blogolásra is futja, nagyon sok boldogságot kívánok nektek!!:)

Cicurka írta...

Köszi szépen! Amíg alszik, addig írok :)))
puszi

Adrienn írta...

Köszi a beszámolót!!! Az ordításnál mosolyogtam, mert 34 év után, még mindig hallom a saját visításomat a fülemben:))) Ügyesek voltatok, nem pánikóltál semmitől, Zali is igyekezett minden becsúszott dolgot helyrehozni hamar! Van tej! Minden oké!!!! Nagyon gratulálok, és várok minden beszámolót!!!!

Cicurka írta...

Nincs mit! :)
Hát igen, én sem fogom egyhamar elfelejteni az "ordítást" :)))).
Igyekszem minden pillanatot megörökíteni a blogon.
puszi

Zsófi írta...

Bár a történeted nem annyira mulatságos, mint inkább maga az élet, én azért jókat mosolyogtam, mert eszembe jutottak a saját emlékeim...de ezeket majd inkább priviben :-)))
Puszi

Cicurka írta...

Zsófi!
Én most már tudok mosolyogni a megtörténteken... :) Akkor és ott persze nem éreztem úgy hogy felhőtlen boldogság árad szét ereimben... Fájt mindenem, de hát ez természetes. Végül is mind túléljük.
Várok minden élményt és tapasztalatot.
sok puszi

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...